|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Digitalizáció | Okostelefonra költözhetnek az ügyfélszolgálatok
DIGITALIZÁCIÓ
![]()
MTI: Okostelefonra költözhetnek az ügyfélszolgálatok
2019-08-23 06:38 |
Okostelefonra költözhetnek az ügyfélszolgálatok, az eddig papíron zajló, döntően személyes megjelenést igénylő ügyintézést átterelve a digitális térbe. A Netlock hitelesítésszolgáltató közleményében írták, ehhez már a jogi és a technológiai keretek is adottak. Számos iparágban a piaci verseny és a szabályozói környezet közösen kényszerítik ki a digitalizációt. Ilyen például a pénzügyi szektor is. Ennek egyik látható eleme, amikor a bankfiókban nem papíron, hanem tableten kell aláírni - idézték a közleményben Somkuti Andrást, a Docler Csoport elnökét, az e-aláírás-specialista Netlock ügyvezetőjét. Hozzátette: vannak országok, ahol az állam ösztönzi a digitalizációt. Észtországban például az emberek jelentős része már rendelkezik digitális identitással. A kényelem mellett az észtek rengeteget spórolnak mindezzel, számításaik szerint minden egyes e-aláírással 1 eurót. Magyarországon egyelőre inkább a nagy cégek járnak az élen, miközben egyre több kis- és középvállalat ébred rá a digitális átállással járó költségcsökkentés lehetőségeire. A szakemberek szerint az e-aláírási technológiák rugalmasabbá és kényelmesebbé válásával - akár egy laptop, tablet vagy okostelefon segítségével is írhatunk alá elektronikusan - valamint az állam ez irányú kifejezett törekvésével egyre több folyamat kerülhet majd át közigazgatási szinten is a digitális térbe. A közleményben kifejtik: Magyarországon évente nagyjából 50 ezer tonna papírt használnak el üzleti célra, ez mintegy 10 milliárd oldal. Ennek direkt nyomtatási és papír költsége mellett, nem elhanyagolható a logisztikai költség sem például tárolni, visszakeresni vagy csupán eljuttatni, postázni a dokumentumokat az aláírókhoz és vissza. A digitális ügymenet kisebb cégek esetén is milliós költségcsökkenést jelenthet a papíralapúval szemben, míg állami szinten milliárdos megtakarításról lehet beszélni, nem számítva a gyorsabb, kényelmesebb ügyintézés lehetőségét az ügyfélélmény jelentős javulását. Az e-aláírás használatával közigazgatási okmányok, számlák, teljesítési igazolások, fuvarlevelek, orvosi leletek, munkaügyi dokumentumok, szerződések tömegei kerülhetnek át a digitális világba - írták. A Docler cégcsoport tulajdonában álló Netlock az elektronikusan hitelesített üzleti megoldások vezető fejlesztője, szolgáltatója és integrátora Magyarországon. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
lézerterápia | szivattyú | Centrál Színház | lézeres szemműtét | haszongépjármű | konyhai munkalap | gázkészülék | autó | kerti tároló | napszemüveg | Szentendre | tekercses kerítés | KunlunChem | Mosás | mobilgarázs | SPAR | kölyökkutya | LED-lámpák | REGIO JÁTÉK | betonozás | Knorr-Bremse | Liszt Ferenc Kamarazenekar | játékpiac | gyerekülés
![]() |
PARTNEREINK
|