|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | A Gyulai Pálinkafesztiválra készül el a Kárpát-medencei nemzeti ö...
RENDEZVÉNY
![]()
MTI: A Gyulai Pálinkafesztiválra készül el a Kárpát-medencei nemzeti összetartozás itala
2018-04-23 10:44 |
A Gyulai Pálinkafesztiválra készül el a Kárpát-medencei nemzeti összetartozás itala; az április 27. és 30. között tartandó rendezvényen pálinkaverseny, gasztrobemutatók, konferencia, koncertek is lesznek. Bora Imre főszervező elmondta, hogy április 28-án, szombaton az Almásy-kastélyban a Barack a konyhában elnevezésű gasztronómiai kísérőrendezvényen barackpálinka felhasználásával készült ételeket és desszerteket állítanak elő az érdeklődők számára neves szakemberek, Prohászka Béla Venesz-díjas mesterszakács és Balogh László mestercukrász, a gyulai Kézműves és a Százéves Cukrászda, valamint a Cadeau Bonbon Manufaktúra tulajdonosa. Prohászka Béla kifejtette, hogy 12 féle barackból készülhet pálinka, amely kacsa- és libamájhoz, gyümölcsleveshez, szárnyas ételekhez, valamint pácalapanyagként vadhúsokhoz is remekül illik. Balogh László elmondta, hogy aszalt kajszibarackos bonbonnal, újfajta barackos süteménnyel, továbbá barackpálinkás fagylalttal készülnek a fesztiválra. Bora Imre kiemelte: vasárnap hagyományteremtő szándékkal elkészül a Kárpát-medencei nemzeti összetartozás itala. Korábban több mint tíz magyarországi és határon túli kereskedelmi főzdét kerestek meg, hogy küldjenek a barackpálinkájukból, ezekből szakemberek készítik el a közös nedűt. A különleges pálinkát sorszámozott, félliteres palackokba töltik, és a Kárpát-medencei magyarságért sokat tevők kapják meg ajándékként. A főszervező elmondta, idén is meghirdették a Brillante versenyt, amelyre idén 850 mintát neveztek. Az egyre magasabb minőségű pálinka- és párlatkészítést jelzi, hogy száznál több aranyérmet ítéltek oda - jegyezte meg. A díjakat szombaton adják át a legjobb versenyminta, legjobb magánfőzött és bérfőzetett párlat, legeredményesebb magán- és bérfőző, valamint bérfőzde kategóriában, továbbá kiosztják a Brillante - 2018 legjobb kereskedelmi pálinkája és a legjobb kereskedelmi főzde címeket. Bora Imre közölte, pénteken szakmai konferenciát is szerveznek, amelyen egyebek mellett a fogyasztási szokásokról, az eredetvédelemről, a magánfőzésről és a lepárlás technikai újdonságairól adnak elő kutatók és szakmabeliek. Fabulya Attila okleveles pálinkabíráló elmondta, hogy a magyar pálinka csaknem 700 éve létezik, Gyulán báró Harruckern János György alapította 1731-ben az első főzdét. Az 1800-as évek közepén 10 ezernél több főzde létezett Magyarországon. Napjainkban a kereskedelmi egységekben mintegy 140 gyártó évi 3 millió liter pálinkát készít. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
hűségpromóció | Knorr-Bremse | szivattyú | CEMACON | tekercses kerítés | személyszállítás | napszemüveg | betonozás | gyerekülés | szupinált cipő | haszongépjármű | lakásvásárlás | REGIO JÁTÉK | SPAR | lézeres szemműtét | fogszabályzó | konyhai munkalap | játékpiac | téglagyár | JBL | evőeszköztartó | Szentendre | vérplazma | Elektromos autó
![]() |
PARTNEREINK
|