|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Rendezvény | Magyar kiállítók Jekatyerinburgban
RENDEZVÉNY
![]()
Nemzeti Külgazdasági Hivatal : Magyar kiállítók Jekatyerinburgban
Külföld | 2012-10-24 | Nemzeti Külgazdasági Hivatal
2012. október 17-19. között rendezték Jekatyerinburgban az "Oroszország Önkormányzatai"- 5. Nemzetközi Befektetési Fórumot és Kiállítást, amelyhez kapcsolódóan 5 magyar vállalkozás vett részt közös standon a HITA támogatásával. A standot a megnyitó napján Szverdlovszk megye kormányzó-helyettese, gazdaságfejlesztési minisztere és külkereskedelmi minisztere is felkereste. A fórum és kiállítás négy éven keresztül Moszkvában volt, ebben az évben azonban a rendezvény Jekatyerinburgban kapott otthont. Oroszország "harmadik fővárosa"az elmúlt években és a jövőben is több nagyobb nemzetközi rendezvény lebonyolításának helyszíne. A város jelölt az Expo2020-ra, valamint egyik helyszíne lesz a FIFA 2018-as futball világbajnokságnak is. A magyar cégek a fórumon és a kiállításon lehetőséget kaptak arra, hogy a vízgazdálkodás, ipari automatizálás, lakóházépítés, autóbuszgyártás, energiahatékonyság, világítási rendszerek területein bemutassák technológiájukat és szaktudásukat. A fórummal párhuzamosan a jekatyerinburgi külgazdasági szakdiplomata és a Magyarországi Főkonzulátus által szervezett külön programokon vettek részt a magyar kiállítók, amelyek ideális bemutatkozási lehetőséget biztosítottak azon hazai cégek számára, melyek az orosz piacon önkormányzati, vagy állami projektekben szeretnének részt venni. A cégek többek között kerekasztal megbeszéléseket folytattak Szverdlovszk megye építésügyi miniszterével és a helyi sajtó képviselőivel. Jekatyerinburg városa és az egész uráli régió komoly érdeklődést mutat azon magyar cégek iránt, amelyek részt tudnak venni a "tiszta víz" elnevezésű programokban, az energiahatékonyság növelésében, a városi közlekedési infrastruktúra modernizálásában. A rendezvény második napján adták át a szintén magyar projektként megvalósított jekatyerinburgi víztisztító állomást, mely a rendezvénytől függetlenül is felhívta a magyarok jelenlétére a figyelmet. Az Urálon túli orosz piacokon érezhetően növekszik a magyar érdeklődés, mely a külkereskedelmi adatokban is megmutatkozik. 2011-ben az előző év azonos időszakához képest a Szverdlovszk megyébe irányuló magyar export 304%-kal növekedett. ![]() ![]()
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
![]()
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes! ![]() ![]() ![]()
KunlunChem | haszongépjármű | Mosás | lézerterápia | betonozás | kölyökkutya | SPAR | REGIO JÁTÉK | mobilgarázs | konyhai munkalap | LED-lámpák | Liszt Ferenc Kamarazenekar | gázkészülék | gyerekülés | kerti tároló | napszemüveg | tekercses kerítés | szivattyú | autó | játékpiac | Knorr-Bremse | Centrál Színház | lézeres szemműtét | Szentendre
![]() |
PARTNEREINK
|